Preaload Image
_89A9648

Szondi Roxána

Ürgehegyi LSE

Manó

2021 Haladó Díjugrató Bajnoka Póni 1 kategóriában

A nevem Szondi Roxána, 20 éves vagyok, az Ürgehegyi Lovassport Egyesület versenyzője és lovasa

Tanulmányaimat már befejeztem, jelenleg egy oroszlányi benzinkúton dolgozom. 

A lovaglást 2014 őszén kezdtem meg az Ürgehegyi Lovasudvarban.  Versenyezni 2015-ben kezdtem a Magyar Póni Klub Szövetség egyik sóskúti versenyén, ahol futószáras kategóriában indultam. Ezután egy év kihagyás után 2017-ben folytattam a versenyzést, ahol már szezon elejétől díjlovas kategóriákban mérethettem meg magam, nyár közepétől meg belekóstolhattunk Manóval a díjugratás rejtelmeibe és megkezdtük a közös versenyzést. Időközben több lovat is lovagoltam a versenyeken mindenféle méretben. Nagyon szeretek a lovakkal együtt dolgozni, hiszen rengeteget tanulhatok tőlük. 

2019-ben sikeres rajtengedély vizsgát tettem, így a Magyar Lovassport Szövetség versenyein is szoktam indulni. 

Az idei évben először indultunk Manóval a haladó ugró bajnokságért, ahol sikerült póni 1-es kategóriában a dobogó legfelső fokára állnunk, amiért nagyon boldog voltam. Manó egy 125 cm-es tűzött sárga duracell póni, aki az edzőimnél született és a belovaglása is itt történt meg, aminek csiszolásában én is részt vehettem, így nem egy kész pónit kaptam. Együtt kezdtünk versenyezni, együtt fejlődtünk és együtt tapasztaltuk a számunkra új dolgokat. Hatalmas örömmel tölt el, hogy az első vágtás programunk, illetve az első ugró pályánkon is együtt indulhattunk.

 Nagyon hálás vagyok edzőimnek, Kurdi Fanninak és Horváth Jusztinnak, hogy ennyire kitartóak velem szemben és segítenek, ahol tudnak.