Preaload Image
Levente Bálfiú

Lakatos Levente

Ameko LK

Bálfiú

2018 Haladó Díjugrató Bajnoka Nagy ló kategóriában

Lakatos Levente vagyok, 18 éves, jelenleg a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium végzős, humán tagozatos diákja.

Tanulmányaimat a későbbiekben a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodás és Menedzsment karán szeretném folytatni.

Lovagolni az Ameko Lovas Sport Egyesületnél kezdtem 7 évvel ezelőtt, ahol az edzőm a szakmailag nagyon kiemelt Bertók Viktor, akit megyénkben többször is megválasztottak az év utánpótlás edzőjének.

A Magyar Póni Klub Szövetségben kezdtem versenyezni közel 6 évvel ezelőtt. Az idei évben tavasszal sikeres rajtengedély-vizsgát tettem, így regionális díjugrató versenyeken is részt tudtam már venni és ezeken általában nagyon jól szerepeltünk, többször is nyerni tudtunk, lovammal Bálfiúval, aki egy nagyon segítőkész 13 éves pej herélt. Bálfiúval több mint 1 éve versenyzünk együtt.

A lovaglást, ha lesz rá lehetőségem a későbbiekben az egyetemi tanulmányaim mellett is szeretném folytatni.

Egy nagyon nagy álmom vált valóra azzal, hogy sikerült megnyertem a Haladó Díjugrató Bajnokságot egy ilyen erős és népes mezőnyben.

Nagyon hálás vagyok családomnak és edzőmnek, hogy segítettek, támogattak ennek elérésében.