Preaload Image
IMG_0246

Koszta Botond Szabolcs

Sóskúti Manók Póni Klub

Szarkaláb

2015 Stílusbajnoka Kezdő Póni 1 kategóriában

Szeretnék bemutatkozni: Koszta Botond Szabolcsnak hívnak, 9 éves vagyok. Törökbálinton élek a szüleimmel és itt is járok iskolába, a Rainbow Hills Academy tanulója vagyok.

3 évesen már nyúztam a szüleimet, hogy minél többet lehessek lovak közelében. Ez a mai napig nem változott. 4 éves korom óta rendszeresen járok lovagolni.

2013-ban lettem tagja a Sóskúti Manók csapatának, majd néhány hónappal később a Magyar Póni Klub Szövetség versenyzője lettem. Futószáras és díjlovas számokban 2014-ben indultam először Póni Klub versenyeken. Felkészülésemet edzőim: Eilika von Habsburg és Kriesch Enikő segítik és irányítják. 2014 szeptemberében kezdtem el a díjugratni, azóta minden héten járok Tuska Pali bácsi edzéseire.

Hamarosan szeretném letenni a rajtengedély-vizsgát és nagyon szeretnék profi lovastusa versenyző lenni. Addig is, még nagyon sokat kell tanulnom, edzenem és fejlődnöm!

Szeretek iskolába járni, szuper tanáraim vannak, akiktől nagyon sok érdekes dolgot tanulok a világról. A tanáraim és a barátaim mindig szurkolnak nekem a versenyeken és a hétköznapokban is támogatnak. Szeretnék tökéletesen megtanulni angolul és spanyolul. Lovaglás mellett nagyon szeretem a matematikát és szabadidőmben sokat rajzolok.

A 2015-ös Póni Klub Országos Bajnokságon Eilika von Habsburg és Ildikó von Habsburg jóvoltából Szarkalábbal indulhattam a Kezdő Lovasok Stílusbajnokságában. Szuper formában érkeztünk Szarkával a versenyre, nagyon boldog vagyok, hogy első közös Országos Bajnokságunk ilyen jól sikerült!

Szarkaláb 9 éves szürke póni kanca. Igazi egyéniség, huncut, gyors és nagyon okos póni. Nagyon szeretek rajta lovagolni, persze néha engem is megviccel!

Köszönöm edzőimnek, a családomnak és a csapatársaimnak, hogy türelmükkel és kitartásukkal segítenek megvalósítani az álmaimat!

IMG_0247