Preaload Image
kép

Együd Anna

Monte Vigo SE

Kata

2019 Előkezdő Díjlovagló Bajnoka Kezdő kategóriában

Együd Anna vagyok, 19 éves, a Szerb Antal Gimnázium végzős tanulója.

A lovaglás nálam viszonylag későn kezdődött, 2013-ban kezdtem el lovagolni a Berri Lovardában. 2018-ban azonban egyesületet váltottam, és jelenleg a 17. kerületi Monte Vigo Sportegyesület lovasa vagyok, ahol Juhász Orsolya az edzőm. Rengeteget köszönhetek mind a lovarda tulajdonosának, Huszár Gábornak, aki egész évben biztosította számunkra a lovakat és a versenyeken való részvételt, mind az edzőmnek, aki sikeresen felkészített minket az idei versenyszezonban és megpróbálta kihozni belőlünk a legtöbbet. A Póni Klub rendszerén keresztül 2014 óta versenyzek. Saját lovam sajnos nincsen, a lovarda lovaival dolgozunk. Ebben a szezonban Katával, egy 14 éves kancával versenyeztem, vele körülbelül egy éve dolgozunk együtt. Ez alatt az idő alatt nagyon a szívemhez nőtt, ugyanis nagyon sok mindenen mentünk keresztül. Kata egy nagyon okos, azonban nem egy könnyű lovaglású ló, idén vittünk őt először versenyre. Nem egyszer okozott nekünk meglepetéseket emiatt, de nagyon sokat köszönhetek neki, ugyanis nagyon szépen helytállt egész évben. Az Országos Bajnokságra is vele készültem fel és habár nagyon sokat fejlődtünk a nyár során, nem gondoltuk volna, hogy mi fogjuk megnyerni az Előkezdő Bajnokságot.

A továbbtanulás számomra már egy elég aktuális téma, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi karára fogok felvételizni. A lovaglásban továbbra is szeretnék fejlődni és ha időm engedi akkor a jövőben rajtengedély-vizsgát tenni.